A favágó és a varázsszerszámok

Èlt egyszer, valamikor régen a kerek erdő mélyén egy nagyon de nagyon ügyes favágó.

Az járta róla, hogy nem teremtett az Isten még egy olyan fát amit ne tudott volna kivágni.

Egy nap hírét vette, hogy kétnapi járóföldre az ő házától van egy kis falu aminek a szélén áll egy fa már emberemlékezet óta, de ami már olyan hatalmas, hogy a tetejéig is alig lát fel az ember.  A falu lakói attól tartottak, hogyha a fa egy nagyobb szélben kicsavarodik akkor bizony a házikóikra dőlhet.

Üzentek hát a kerekerdő legkiválóbb favágójának, hogy legyen kedves eljönni hozzájuk és vágja ki azt a faóriást. 

A favágó megkapván a hírt neki is indult a gyalog útnak és ment is két egész napon át. Útközben azon gondolkodott, hogy vajon hogy fognak csodálkozni és hálálkodni neki az ott lakók, hogy milyen gyorsan és ügyesen vágja ki azt a hatalmasra nőtt óriást. 

Már érezte magában a büszkeséget, ami ekkor el fogja tölteni, hiszen nincs az a fa kerek e világon ami kifogna őrajta. 

-Mit nekem ez a fa! - mondta kissé gőgösen, büszkén magában.

Meg is érkezett a második nap estére a faluban ahol terített asztal, meleg szoba, puha ágy várta, hogy jóllakottan és kipihenten állhasson neki a másnapi munkának. 

Eljött a reggel és a favàgó már a hajnali nap sugaraival felébredt és izgatottan várta az aznapi sikereket is.

Szépen kifényesítette a szerszámait, kiment a falu szélére ahová már összegyűltek jó néhányan a falusiak közül, hogy tisztes távolból de szemtanúi legyenek az eseményeknek. 

A favágó minden erejét és tudását latba vetve a megfelelő oldalról, hogy a fa még véletlenül se dőljön a házak irányába elkezdett fűrészelni.  Húzta tolta a fűrészt

Vagyis csak húzta volna, tolta volna, mert bizony a fűrész nemigen akart mozdulni. Minél nagyobb erővel próbálta az bizony annál jobban beragadt, míg végül a fogai is kitörtek.

Furcsállotta a dolgot, bizony ilyen még nem történt meg ővele. A falubeliek is csodálkozva nézték a történteke. 

-Na sebaj - mondta a favágó. Van nekem egy baltàm is majd azzal biztosan menni fog. 

Ütötte a fa törzsét a baltával, hatszor, nyolcszor,tízszer is de a fa csak nem akarta megadni magát míg végül a balta éle és kicsorbult.

Szegény favágó csak állt ott szégyenkezve és nem értette hogyan is fordulhatott ez elő.

Az emberek is összesúgtak, tanácstalanul és csalódottan néztek hol egymàsra, hol pedig a póruljárt favágóra, aki sajnálkozva látta be vègül, hogy ez a fa bizony kifogott rajta. 

Összepakolta tönkrement szerszámait, elnézést kért a falubeliektől és csendesen elindult hazafelé. 

Ment egész napon át és törte, törte a fejét, vajon mi is történhetett?

Közben ráesteledett és egy terebélyes bokor mellett vègül nyugovóra tért.

Ahogy lefeküdt és lehunyta a szemét  valami csodaszép és megnyugtató dallamot kezdett el hallani. Valami olyan csodás zenét amihez foghatót még sohasem hallott.  

Kinyitotta hát a szemét, hogy mégis honnan is eredhet ez a léleksimogató muzsika, de nem látta sehol sem a hang forrását.  

Nézte, nézte a sötétségbe borult erdőt, körbe, körbe tekintett, mikor egyszer csak egy apró fénylő, fehéren és sárgán ragyogó kisgömböt pillantott meg maga előtt, miközben az elbűvölő dallamokat továbbra is hallotta.

A gömb egyre nagyobb és egyre fényesebb lett míg végül  egészen ember nagyságú vált és a ragyogás elmúltával egy szépséges tündér lépett elő belőle.

- Látom nagyon meglepődtél - mondta a tündér kedves hangon.

Azért vagyok itt mert láttam, hogy segítségre van szükséged. Én küldtem neked a szépséges dallamokat is amolyan megnyugtatásként ajándékba. 

- Ajándékot nem szoktak csak úgy a semmiért adni - felelte csodàlkozva a favágó

 - Nem is a semmiért kaptad - mondta szelìden a tündér, hanem azért mert látom hogy jó ember vagy és helyén van a szíved. A munkáddal segítesz az erdőnek és az embereknek is.

- Akkor miért vallottam kudarcot ma a fa kivágásával? - kérdezte a favágó.

-  Az élet mindig tanít minket, a munkánk által pedig bölcsebbek leszünk de sohasem szabad ezzel dicsekedni. Hálát adva, bölcsen kell megköszönnünk azt, hogy valamiben ilyen igazán tehetségesek és sikeresek vagyunk. A büszkeség nem a legfőbb erény - vàlaszolta a tündèr

-  Én varázsoltam el a szerszámaidat, hogy ne tudd velük kivágni a fát, - mondta a tündér. 

Meg kell tanulni a leckét mindenkinek ès te most azt tanultad meg, hogyha az ember dicsekvő akkor bizony könnyen megütheti a bokáját és nem úgy alakulnak a dolgai ahogyan azt szeretné. Mindig akad nálunk bölcsebb és okosabb akitől tanulhatunk így a munka mellé a tisztelet és az alázat is elengedhetetlen.

Elgondolkodott a favágó a tündér szavain és igencsak hasznosnak vélte azokat. Látta hogy bizony igaza van és nem kellett volna olyan nagyon büszkének lennie és hálásan megköszönte a tündérnek a leckét amit kapott.

A tündér amilyen váratlanul jött úgy el is tűnt az èjszakàban.

Másnap reggel a favágó visszaindult a faluba és megkérte a helyieket had próbálja meg még egyszer kidönteni azt a hatalmas faóriást.

A falusiak jót mosolyogtak rajta, úgy gondolták ha eddig nem sikerült neki akkor most mègis miért sikerülne?

-Nos favágó, mivel rajtad kívül más nem jelentkezett így rendben van, próbáld meg még egyszer.- mondta a falu vezetője.

Hozta is a szerszámait az emberünk és már vágta is a fát.

Úgy járt a fűrész, olyan könnyedén mintha csak egy kenyeret szelne. Aztán jött a balta. Jónéhány pontos és erős ütés után a faóriás törzse recsegni ropogni kezdett és néhány másodperccel később pontosan az előre meghatározott irányban elterült a földön.

Lett nagy újjongás, üdvrivalgás.

Elkapták a favágót és úgy adták kézről kézre. Ölelték, pusziltàk ès màr gyújtottak is alá a kondérban a levesnek, az asszonyok pedig sütöttèk rögvest a finom fonott kalácsot.

Ám a favágó hamar csendre és nyugalomra intette őket és így szólt az egybegyűltekhez:

- Ne csak engem ünnepeljetek ilyen nagyon, hanem adjatok hálát az erdő szellemének is aki támogatott ebben a munkában. Adjatok hálát a kivágott fának is, aki egész életében hűs árnyat adott házaitoknak.

Mostantól èn magam is minden alkalommal, mikor kivágok egy fát, hálát adok azért a képességért amivel ezt a munkát ilyen jól tudom végezni.

Hallva a favágó szavait az emberek kissé elcsendesedve úgy tettek ahogyan a favágó kérte és bizony még érezni is vélték, hogy az erdő és a fák szellemei visszaköszönnek nekik. Fontos tanìtàssal gazdagodtak mindannyian. 

Ezek után viszont màr tènyleg jöhetett az ünneplés, ami vègül egész àlló nap eltartott. 

Este a favágó fáradtan de nagyon boldogan tért nyugovóra a faluban és még egyszer hálát adott azért, hogy ilyen sikeresen el tudta vègezni a rà bìzott feladatot.

Vège