A Vízitündér útra kél

 

Egyszer régen mikor az emberek még hittek a csodákban egy meseszép erdő szélén terült el egy varàzslatosan szèp türkiz színű tó. Nem akármilyen tó volt ez, aki ugyanis ivott a vizéből vagy megfürdött abban, azzal csodák történtek. Mégsem álltak tömegek a tó partján, hogy megmerítkezzenek a vizében vagy kortyoljanak belőle ès pedig azért nem mert a tó csak annak fedte fel magàt akik már kiérdemelték mindazt amit adhatott nekik. Hogyan is lehetett ezt kiéredmelni? Természetesen szorgalmas és alázatos munkával.

Így ment ez màr emberemlèkezet óta és senki sem sejtette, hogy a tónak miben is rejlik a csodatèvô ereje. 

Egy ragyogó tavaszi napon a tó közepén a víz felszíne fodrozódni kezdett  és egy varázslatosan szép tündér bújt elő a vizéből.  Mivel a környéken éppen akkor nem volt egy teremtett lélek sem, így senki sem látta meg őt.

A tó felszínére érve mélyet lélegzett az enyhe, kèső tavaszi friss levegőből, mintha csak életében először tette volna ezt.  Körbenézett és elbűvölve szemlélte a számára már oly sok évvel ezelőtt elfeledett vízfelszín feletti világot.

A színek, a formák, az illatok, az enyhe tavaszi szellő mind, mind az újdonság erejével hatottak rá, bár tudta, hogy valamikor nagyon-nagyon régen már találkozott ezzel a világgal. Ismerős volt a táj, de oly régen nem láthatta már.

Az emberek nem tudhatták mitől is van varázsereje, csodatévő gyógyító képessége e tónak. Nem is sejtették, hogy a víz ereje, a csodája ettől a most felbukkant ragyogó szépségű vizitündértől ered. Az ő ereje, ragyogása, tiszta lelke táplálja a tó kiapadhatatlan, csodatévő erejét, ő az egésznek a forrása.

100 évente történik meg a varázs, hogy a tündér a tó felszínére tud emelkedni és elhagyhatja azt. De csak egy kis időre tud távozni onnan mikor is egy fontos küldetést teljesít. 

Megkapja a képességet arra, hogy a föld felett is létezni és repülni tudjon,de ezért cserébe végre kell hajtania egy jó cselekedetet úgy, hogy ne fedje fel kilétét senki emberfia előtt sem, majd hét nappal később vissza kell térnie a tóba. Addig is viszont csodálhatja, élvezheti Földanya birodalmát a vízen kívül is és az új élményeket magába gyűjtve, újabb ragyogó emlékekkel gazdagodva további gyógyító erőt biztosíthat a tó vizének.

Mint mindenki másnak neki is szüksége van arra, hogy egy kicsit megpihenjen, új erőre kapjon a további szolgálat teljesítéséhez.

Ezen a varázslatos napon habkönnyű tündér teste, kecses kis lábai újra szilárd földet éreztek a talpuk alatt. 

Furcsa volt neki érezni ismét Földanyácska ezen elemeit. A levegőt, a föld keménységét, a virágok illatát, az éjszakai erdő hangjait.

Elmélyült ezekben a csodákban és magába szippantott minden új érzetet.

Nem tudta hirtelen merre is induljon ezért várt, várt egy jelre, mely utat mutat számára.

Egyszer csak egy hangos reccsenést hallott az erdőn át a tisztás felé vezető irányból, arra amerre egy patakocska is csordogált.

Már tudta, hogy arra kell elindulnia. Követte a patakot és nem sokkal kèsőbb egy virágokkal benőtt mezőn találta magát. 

Elkápráztatta ez a szépség és érezte, hogy a szíve csordultig telik ezzel a varàzslattal.

Beszippantotta a virágok illatát is miközben keresztül sétált a mezőn.

A túloldalon állt egy házikó. Nem emlékezett erre a házra, 100 évvel ezelőtt mikor erre járt még nem volt ott, azóta épülhetett.

Elindult a ház felé és ahogy közeledett egyre nagyobb szomorúságot érzett. Nem tudta mire vélni ezt az érzést, szokatlan volt számára és meglepő is egyben.

Vajon egy ilyen takaros kis házikóból hogyan áradhat ilyen szomorúság?

Rögtön el is döntötte hogy ennek bizony utána jár. 

Odaosont a házhoz ès elbújt egy már igencsak sokat megélt hatalmas fenyőfa törzse mögé.

Innen belátott a ház ablakán át és mivel az éppen nyitva volt hallotta is a bent elhangzottakat. 

Igy tudta meg, hogy egy kedves család él itt három kicsiny gyermekkel. 7 évvel ezelőtt építették ezt a házat miután az első gyermekük, Pèter megszületett. Azóta még két gyermekkel bővült a család. A mindig huncutkodó Anna öt, még a család legkisebb tagja Gréta nègy éves volt. Nagy boldogságban élhettek volna de a kicsi Grèta sajnos már hosszú ideje betegeskedett. A helyi orvos bár màr sokmindennel próbálkozott de mindhiába. A kislány valahogy mindig erőtlen maradt. A huncut mosoly lehervadt az arcáról és a testvéreivel sem volt ereje játszani. Szülei minden éjjel imádkoztak gyermekükért, hogy valami csodaszer segítsen őt meggyógyítani. Bár nagyon elcsüggesztette őket ez a helyzet de mindig hittek és sohasem adták fel a gyógyulàsba vetett reményüket.

A Vízitündér mindezt megértve egyre jobban érezte a szívében a család szomorúságát és már tudta, hogy nem véletlenül vezetett erre az útja. Ez lesz most az ő küldetése, segíteni fog ezen a gyermeken. Szívét máris kicsit könnyebbnek érezte ahogy elöntöttèk őt a remény sugarai. Tudta, hogy a tavàhoz kell csalnia a szülőket a kicsi Grètàval együtt, hogy megitassàk őt a tó gyógyító vizével. Ez a gyógyítás ugyanis csak akkor működik ha a beteg maga is ott van a tónál és magába szívja annak erejét. De hogyan is tegye ezt hiszen a család nem szabad hogy meglássa őt?

Mivel a házuk közelében is volt egy tó így ők  rendszerint abba fürödtek meg és mivel a patak is a házuk mellett csordogált így abból mindig friss ivóvízhez jutottak. A falu ahol az édesapa suszter műhelye volt csupàn félórányi gyaloglásra volt tőlük. Tiszteletteljes és szorgalmas embernek ismerte őt a falu, aki mindig készséggel segített ha valahol valami baj támadt vagy csak szüksèg volt egy szorgos, segìtő kèzre. Viszonylag fiatal kora ellenére nagy bölcsesség lakott benne. 

Szerettek itt élni, ìgy èlni kissé távolabb a falutól teljes nyugalomban. A gyerekek szabadon szaladgálhattak a ház körül és mindig találtak maguknak valami izgalmas elfoglaltságot az édesanya pedig szorgalmasan művelte a kis hàzikó melletti kertet, amely bőséggel ellátta őket finom és egészséges terményeivel. Jutott bőven a hidegebb időkre is így nem szenvedtek hiányt semmiben.

A tündér csendesen várt meglapulva a fenyőfa mögött, mikor a család kutyája Fickó, a kis fekete puli izgatottan ugatni kezdett. Érzékeny orrával kiszagolta, hogy van itt valaki a közelben, valaki akinek az illata ismeretlen számára. A tündér rögtön rájött hogy a kutya megérezte a jelenlétét és abban a pillanatban eszébe is jutott egy jónak tűnő terv, hogy hogyan is csalja a tóhoz a csalàdot. Nem messze tőle hevert a földön Fickó kedvenc játéka, egy már igencsak megràgcsàlt rongybaba. 

A Vízitündér mikor érezte, hogy senki sem figyeli ès a kutyus figyelmèt is elterelte egy èppen arra futkàrozó macska, kimerészkedett  a fa mögül és felvette a játékot. Fickó megérezte, hogy a közelben mozog valaki,valaki akinek az előbb azt a furcsa, kellemes illatát érezte. Visszaszaladt a ház elé de nem látott senkit, ám ahogyan a földre nézett észrevette, hogy kedvenc játéka eltűnt. Kiváló szimata révén követte a rongybaba szagát és utána eredt. Követte azt a virágos mezőn át és onnan tovább be az erdőbe. Végig a patak mellett szaladt és nem sokkal később kiváló orra egy csodaszép tóhoz vezette el, a Vízitündér tavához. Továbbra is érezte a furcsa idegen illatot és a játéka szagát is de hiába kereste a tó partján, nem találta azt sehol. Kissé ideges lett hogy, hogy a manóba lehet az, hogy a szagot ugyan érzi de a játékát mégsem találja. Némi ide oda szaladgálás után úgy döntött, hogy hazamegy és megpróbálja ide csalni gazdáit, hátha ők előkerítik neki a rongy babáját. Izgatottan ért haza és folyamatos hangos ugatásba kezdett a ház ajtaja előtt.

A család felfigyelt a hangos csaholásra ami ilyen intenzíven nem volt jellemző Fickóra.

A kis Gréta is hirtelen felült az ágyában és mintha új erőre kapott volna izgatottan ès hangosan szólt szüleihez.

-Fickó mutatni szeretne nekünk valamit, menjünk utána, kövessük őt, sohasem szokott ilyen hangosan jelezni, ez fontos, èrzem, apa, anya  menjünk vele, kérlek!

Grèta kérése annyira határozott ès erőt sugárzó volt, hogy a szülők bár aggódtak gyermekük miatt, mégis megfogadták a tanácsát. Valahol legbelül a szívük mélyén talán ők is érezték azt amit a kislányuk.

A nagyobb gyermekek is egyre kíváncsibbak lettek így hát felkerekedett a kis család és hátrahagyva házikójukat követték a mèg mindig hangosan ugató Fickót. Gréta a gyalogláshoz gyenge volt így őt édesapja biztonságot nyújtó karjaiban vitte magukkal.

Fickó lelkesen vezette a kis csapatot ès közben vègig abban remènykedett, hogy visszakaphatja a jàtèkàt. 

Àtsètàltak a viràgos mezőn ès azt követően hosszasan gyalogoltak az erdőn àt majd vègül megèrkeztek  egy szàmukra eddig ismeretlen tóhoz, a Vizitündèr tavàhoz. 

A kutyus itt mèg hangosabb ugatàsba kezdett ès èrzèkeny kis orràval a vizet szimatolta majd hirtelen elhallgatott.

Csodaszèp kèső tavaszi idő volt aznap, a levegő kellemesen meleg volt ès a napsugarak megcsillantak a tó ragyogó türkiz szìnű vizèn. 

A kis csalàd apraja,nagyja elfàradva a hosszú sètàtól jólesően ült le a tó partjàra ès csak most làttàk meg igazàn milyen szèp helyre is vezette őket Fickó. 

Körbe-körbe nèzelődtek ès közben egyre jobban magukba szìvtàk ennek a helynek az erejèt.

Egyikük sem szólt semmit, csupàn az erdő neszeit lehetett hallani de közben mindannyian èreztek valami furcsa, megmagyaràzhatatlan bizsergèst a testünkben ès a szìvük környèkèn ami vègtelenül megnyugtatta ôket. Olyan èlettel teli volt itt minden. A szülők hosszú ideje nem èreztek magukban ilyen boldogsàgot. 

Vègül a kis Grèta kedves hangja törte meg a csendet. 

-Anya, szomjas vagyok! Kèrek szèpen egy kis vizet. 

-Mindjàrt merìtek neked a közeli patakból, mondta az èdesanyja.

-Nem, nem abból szeretnèk inni hanem a tó vizèből, jelentette ki Grèta hatàrozottan.

-A tóból? kèrdezte csodàkozva az anyukàja. Hiszen mindig a patak friss vizèből szoktuk inni.

-Tudom anya de nèzd, milyen kristàlytiszta ennek a tónak a vize, ebből kèrek! - jelentette ki olyan nyomatèkosan, hogy szinte màr viszhangzott a hangja. 

Èdesanyja nem kèrdezősködött tovàbb ès màr tele is merìtett egy magukkal hozott kis flaskàt a tó vizèvel ès odanyujtotta Grètànak. A kislàny finoman kortyolni kezdte a kincset èrő vizet ès bàr a tó titkàról ès annak gyógyìtó erejèről semmit sem tudott mègis mire az utolsó kortyot is megitta addigra úgy èrezte mintha;pillanatról pillanatra visszatèrne belè az èlet.

Tesvèrei is èreztèk a hely varàzsàt ès cipőiket levève tèrdig màrtóztak a tó part közeli sekèly vizèbe. Nagyokat kacagva fröcsköltèk egymàs arcàba a vizet ès a mókàn a parton ücsörgő Grèta is jókat mosolygott. Vègül a szülők is kedvet kaptak egy kis pancsoláshoz ès ők is besètàltak a vìzbe.

Ahogy a vízben játszottak az édesanya rálépett valamire a lábával. Valami igencsak puhára. Letekintett és legnagyobb meglepetésére Fickó rongybabája volt a víz alján, a talpa alatt. Lehajolt és felvette a játékot. Kicsavarta belőle a vizet és rögtön a parton, Gréta mellett pihenő kutyushoz kiáltott. 

-Nézd fickó, nézd mit találtam! Hát ezért volt ez a nagy felhajtás, ezt kerested, ezért vezettél ide minket?

-De hogyan került a játékod a tóba?kérdezte csodálkozva az édesanya. Hiszen te nem szoktál ilyen messzire elcsatangolni a háztól, te nem ejthetted bele!? 

Kérdőn nézett Fickóra mintha csak választ vàrt volna tőle, majd elmosolyodott. Kisétált a partra kezében a rongybabával és odanyújtotta azt a kutyának, aki ezután úgy szorította fogai közt játékát minthogyha soha többé nem szeretné elengedni azt.

A család tagjai összenéztek és megértették, hogy Fickó valóban a játéka miatt vezette ide őket, hogy keressék azt meg neki.

Igazából mostanra nagyon hálásak voltak kutyájuknak, hogy ilyen, eddig számukra ismeretlen ès szépséges tóhoz vezette el őket.

A Vízitündér mindeközben elbújva, széles mosollyal az arcán figyelte a jelenetet és végtelenül boldog volt, hogy küldetése sikerrel zárult és a család eljutott a tóhoz meggyógyulni. Lelki szemei előtt már látta, ahogy megint teljes és egészséges életet élnek mindannyian.

Ők még nem sejtették, hogy valójában mi is történt itt velük, de a szívük mélyén érezték, hogy ezen a helyen valami varázslat van.

Nemcsak a kis Grétának kellett meggyógyulnia, hanem vele együtt a család többi tagjának is, akiknek a lelkén mély nyomot hagytak az elmúlt időszak fájdalmai, nehézségei. 

Együtt gyógyultak, épült, szépült, testük, lelkük egyaránt.

Jó tett helyèbe jót vàrj, suhant át ez a gondolat a tündér fején.

Az édesapa mindig segítőkész viselkedése ès jelleme, az édesanya szívet melengető és áldozatkész gondoskodása rèvèn kiérdemelték, hogy láthassák a tavat, a Vizitündér tavát és gyermekük és vele együtt ők is gyógyul hassanak. 

A kis család miután kipancsolták magukat és megszáradtak a napon immár egy nagyon boldog kutyussal felkerekedtek ès elindultak hazafelè. 

De nemcsak Fickó viselkedett máshogyan mint az idefelé vezető úton, hanem a kis Gréta is, aki mindannyiuk legnagyobb meglepetésére kicsattanó erővel, egészséggel, élettel telve, saját lábán indult el hazafelé. Nem kellett már cipelni őt hiszen nem is lehetett volna egészségesebb.

Napnyugtára értek haza és addigra már bizony farkas éhesek voltak. Fáradtan de hihetetlenül boldogan ültek le az asztal köré, ezúttal már mind az öten és jólesően ették meg vacsorájukat. Lefekvéskor a szülők ismét imádkoztak àm az imàjuk ezúttal màr hálaima volt, a mai napért és a csodás gyógyulásért.

Ez az este nem csak a családnak volt más mint korábban hanem a Vízitündérnek is.

Küldetését teljesítve ő is elnyerte jutalmát és a következő hét napot a tavon kívül, a szárazföldön tölthette, újabb élményekkel, tapasztalatokkal, szépségekkel gazdagodva, amiknek erejèt magàval viheti a következő szàz èv csodatèteleihez, de arra továbbra is ügyelnie kell, hogy senki ne lássa meg őt.

A tündérek már csak ilyen titokzatosak, csak nagyon de nagyon ritkán fedik fel kilétüket az emberek előtt, de hogy mikor is, az már egy másik történet.