Csodamesèk Lèlektől Lèlekig

Abban az évben hamar beköszöntött a hideg, a hó is gyorsan megérkezett és advent időszakànak kezdetère màr vastag fehér lepellel fedte be a tájat.  A korán jött fagyok megdermesztették a víztükröket így a tavakat november vègère màr egyre vastagabbra hízó jégréteg fedte. A család amelyik az egyik befagyott tó közeli tanyán élt már izgatottan készült az ünnepekre ès a fagyoknak köszönhetően hamar hódolhattak egyik kedvenc tèli elfoglaltsàguknak, a korcsolyàzàsnak. Ezekben az időkben a család még igencsak nagynak számított, hiszen gyermekek, szülők, nagyszülők, nagynénik és nagybácsik családjaikkal együtt, nagyobb tanyasi közösségben éltek, kisebb-nagyobb távolságra más hasonló közösségektől. Egymást mindig támogatva, segítve, gyógyítva ès motiválva állták ki az élet viharait és örültek együtt a nagy boldogságoknak.  Könnyebb volt így az élet, hiszen mindenkire jutott ugyan feladat de megosztották a tennivalókat így ezzel együtt a terheket is. Anyuka, nagymama, nagynéni, nagytes...

  Tél volt ès a tájat már vastag hótakaró borította be. A gyerekek önfeledten játszottak a csodás hóesésben és élvezték a tél minden szépségét, örömét. Hócsatáztak, szánkóztak, hóembert építettek.   Csupán egy gyerek volt aki nem jàtszott együtt a többiekkel, Péter Ő inkább egyedül építette a hóemberét és közben tisztes távolból figyelte a gyereksereget.   Abban az évben elég hosszúra nyúlt a tél és a hóember amit Péter először épített napról napra több barátod kapott maga köré.  Péter minden nap csinosítgatta, építette őket és szebbnél szebb kalapot és sálat adott rájuk.  A sok-sok hóember felkeltette a környéken játszó gyerekek kíváncsiságát és egyre többször mentek oda Péterhez és csodálták meg az egyre gyarapodó hóembert családot.  Péter aki elég bátortalan kisfiú volt és nehezen szerzett magának barátokat idővel egyre bátrabban beszélgetett újdonsült játszótársaival és végül már a többi gyerekkel együtt èpìtettèk a hóembereket.  -Nem is ...

Valahol a mese birodalomban annak is egy kis városkájában boldogan élt együtt mindenféle kisautó. Kabriók, terepjárók, monsterek, teherautók, kis és nagy buszok mind jól kijöttek egymással. Tél volt, december hava és már napok óta nagy pelyhekben hullott a hó. Ilyenkor elég nehézkes a közlekedés így a városkában az élet igencsak lelassult. Közeledett a karácsony ès a kis és nagy autók szebbnél szebb fenyőfákat vittek haza, hogy csodálatos díszes karácsonyfával várják az ünnepet és a sok-sok ajándékot. A városka szélén lakott a kis piros teherautó, testvérével a kék kis teherautóval és szüleivel.  Apukája rendőr volt és nagyon jól végezte a munkáját így mindenki tisztelte őt. Decemberben nagy volt a sürgés forgás a családban és egy valamiről sajnos megfeledkeztek. Karácsony előtti napon jutott eszükbe, hogy bizony nincsen mèg fenyőfájuk. A két kis teherautó el is indult a városba édesapjukkal, hogy hozzanak egy tetszetős fát. De bárhova is mentek bizony már mindenhol eladták az utol...

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy kicsi manó, de nem akármilyen kismanó volt ez a pici lény. Ő volt Békemanó.   Ha valahol éppen vitatkozás, békétlenség ütötte fel a fejét, akkor ott Békemanó megjelent. Megjelent és jelenléte, segítsége által a vitás ügyek megoldódtak, az emberek pedig megkönnyebbültek és megoldásra leltek. Ha például két kisgyerek, barátok vagy testvérek civakodtak egymással, hogy ki is játsszon azzal a bizonyos játékkal Békemanó ott termett és segített nekik megbeszélni, békésen megoldani a helyzetet úgy, hogy abban mindenki örömét lelje. Történt azonban, hogy a világban már sajnos oly sokadjára megint nagy békétlenség ütötte fel a fejét, és mivel az emberek nem lelték a szelíd megoldást háború dúlt ismét. Békemanó látta ezt a hatalmas civakodást és nagyon elszomorodott. Oly sokszor kellett már rendet raknia az emberek között. Mindig remélte, hogy egy-egy nagyobb csatàrozàs elmúltával  a béke és a szeretet megmarad.   De sajnos nem í...

Egy verőfényes nyári napon a kisautók igencsak unatkoztak. Már jó ideje tartott a nyári szünet ès szinte mindenféle játékot kipróbáltak már.  Hosszasan tépelődtek, hogy vajon mivel is üssék el az időt amikor a zöld kisautónak eszébe jutott, hogy mi lenne ha versenyeznének egyet.  Volt egy kisebb versenypálya a városka mellett de ott már nagyon sokszor mindenféle versenyen próbàra tettèk magukat ìgy nemigen tűnt màr túl izgalmasnak. -Ott már sokszor voltunk - mondták szinte egyszerre  -De én nem arra gondoltam - folytatta lelkesen a zöld kis kombi -Hát akkor mégis hol szeretnél versenyezni? - kérdezték kìvàncsian a többiek -Hm…nézett rájuk a zöld kisautó széles mosollyal.  -Természetesen az aszfalt úton, azon ami bevezet a városba. Az jó széles ès éjszaka már nemigen van rajta forgalom. Ha valaki mégis arra járna majd állítunk őrszemeket akik egy kis időre feltartják őket. -Ez butaság és nagyon veszélyes is! -  felelték egyszerre többen is a társaságból -Ugyan má...

V alahol, talán nem is olyan messze innen élt egyszer egy kedves család. Új otthonba költöztek és izgatottan várták az újabb nagyszerű élményeket. Miután megérkeztek és végigjárták az új házukat, a kertet és a garázst is szemügyre vették. Hatalmas kert tartozott a házhoz, gyümölcsfákkal, egy csodaszép diófával és még egy kis játszótér is volt a gyerekeknek. A két kisfiú Ábel és Áron boldogan vették birtokba a területet. Játszottak, szaladgáltak majd nem sokkal később figyelmük a garázsra terelődött.  -Gyere nézzük meg azt is! - mondta Ábel testvérének Odamentek és legnagyobb meglepetésükre a garázsajtó nem volt bezárva.   Nyikorogva nyílt ki öreg ajtaja és ami feltárult előttük az hatalmas melepetèskènt èrte őket. A garázsban egy öreg ès rozsdás kabrió álldogált aminek már a kerekei is leeresztettek.   Ki tudja mióta lehetett már ott. Izgatottan kiabáltak apukájuknak, hogy megosszák vele is a hatalmas felfedezésüket. Csodálkoztak, mert nem tudtak róla, hogy a há...