Csodamesèk Lèlektől Lèlekig

  Èlt egyszer règen egy mindig mosolygós, cserfes ès segìtőkèsz kislàny, Emma. A vilàgban akkoriban èppen dúlt a Nagy Hàború ès az elmúlt pàr èv sok változást hozott az emberek, ìgy a kis Emma csalàdjànak az èletèben is. Immàr hàrom hónapja annak hogy apukàja eltűnt a harcokban. Korábban kaptak tőle leveleket de egy ideje már semmi hír nem érkezett felőle. Anyukája mostanra màr feladta a reményt, hogy szeretett férje valaha is épségben és egészségben hazatér hozzájuk. Arcára egyre inkább a szomorúság keserű ráncai ültek ki ès nemigazàn tudott màr örülni semminek. De a kislàny màskèpp èrzett. Ő hitt benne, hogy apukája visszatér és fognak még nagyokat együtt játszani. Emma érezte anyukája szomorúságát ìgy nap mint nap igyekezett felvidítani őt valamivel és mosolyt csalni az arcára. A házukhoz mèretes kert tartozott ès azon túl egy hatalmas rèt terült el, melyet egy kicsivel messzebb egy tölgyfa erdő határolt. Kora nyár volt és a kertjük valamint a rèt is telis tele volt szìnesebbnèl...

  Egyszer régen mikor az emberek még hittek a csodákban egy meseszép erdő szélén terült el egy varàzslatosan szèp türkiz színű tó. Nem akármilyen tó volt ez, aki ugyanis ivott a vizéből vagy megfürdött abban, azzal csodák történtek. Mégsem álltak tömegek a tó partján, hogy megmerítkezzenek a vizében vagy kortyoljanak belőle ès pedig azért nem mert a tó csak annak fedte fel magàt akik már kiérdemelték mindazt amit adhatott nekik. Hogyan is lehetett ezt kiéredmelni? Természetesen szorgalmas és alázatos munkával. Így ment ez màr emberemlèkezet óta és senki sem sejtette, hogy a tónak miben is rejlik a csodatèvô ereje.  Egy ragyogó tavaszi napon a tó közepén a víz felszíne fodrozódni kezdett  és egy varázslatosan szép tündér bújt elő a vizéből.  Mivel a környéken éppen akkor nem volt egy teremtett lélek sem, így senki sem látta meg őt. A tó felszínére érve mélyet lélegzett az enyhe, kèső tavaszi friss levegőből, mintha csak életében először tette volna ezt.  Körbenéz...

Abban az évben hamar beköszöntött a hideg, a hó is gyorsan megérkezett és advent időszakànak kezdetère màr vastag fehér lepellel fedte be a tájat.  A korán jött fagyok megdermesztették a víztükröket így a tavakat november vègère màr egyre vastagabbra hízó jégréteg fedte. A család amelyik az egyik befagyott tó közeli tanyán élt már izgatottan készült az ünnepekre ès a fagyoknak köszönhetően hamar hódolhattak egyik kedvenc tèli elfoglaltsàguknak, a korcsolyàzàsnak. Ezekben az időkben a család még igencsak nagynak számított, hiszen gyermekek, szülők, nagyszülők, nagynénik és nagybácsik családjaikkal együtt, nagyobb tanyasi közösségben éltek, kisebb-nagyobb távolságra más hasonló közösségektől. Egymást mindig támogatva, segítve, gyógyítva ès motiválva állták ki az élet viharait és örültek együtt a nagy boldogságoknak.  Könnyebb volt így az élet, hiszen mindenkire jutott ugyan feladat de megosztották a tennivalókat így ezzel együtt a terheket is. Anyuka, nagymama, nagynéni, nagytes...

  Tél volt ès a tájat már vastag hótakaró borította be. A gyerekek önfeledten játszottak a csodás hóesésben és élvezték a tél minden szépségét, örömét. Hócsatáztak, szánkóztak, hóembert építettek.   Csupán egy gyerek volt aki nem jàtszott együtt a többiekkel, Péter Ő inkább egyedül építette a hóemberét és közben tisztes távolból figyelte a gyereksereget.   Abban az évben elég hosszúra nyúlt a tél és a hóember amit Péter először épített napról napra több barátod kapott maga köré.  Péter minden nap csinosítgatta, építette őket és szebbnél szebb kalapot és sálat adott rájuk.  A sok-sok hóember felkeltette a környéken játszó gyerekek kíváncsiságát és egyre többször mentek oda Péterhez és csodálták meg az egyre gyarapodó hóembert családot.  Péter aki elég bátortalan kisfiú volt és nehezen szerzett magának barátokat idővel egyre bátrabban beszélgetett újdonsült játszótársaival és végül már a többi gyerekkel együtt èpìtettèk a hóembereket.  -Nem is ...

Valahol a mese birodalomban annak is egy kis városkájában boldogan élt együtt mindenféle kisautó. Kabriók, terepjárók, monsterek, teherautók, kis és nagy buszok mind jól kijöttek egymással. Tél volt, december hava és már napok óta nagy pelyhekben hullott a hó. Ilyenkor elég nehézkes a közlekedés így a városkában az élet igencsak lelassult. Közeledett a karácsony ès a kis és nagy autók szebbnél szebb fenyőfákat vittek haza, hogy csodálatos díszes karácsonyfával várják az ünnepet és a sok-sok ajándékot. A városka szélén lakott a kis piros teherautó, testvérével a kék kis teherautóval és szüleivel.  Apukája rendőr volt és nagyon jól végezte a munkáját így mindenki tisztelte őt. Decemberben nagy volt a sürgés forgás a családban és egy valamiről sajnos megfeledkeztek. Karácsony előtti napon jutott eszükbe, hogy bizony nincsen mèg fenyőfájuk. A két kis teherautó el is indult a városba édesapjukkal, hogy hozzanak egy tetszetős fát. De bárhova is mentek bizony már mindenhol eladták az utol...