Csodamesèk Lèlektől Lèlekig

Élt egyszer egy aranyos kenguru család a nagy Ausztráliában. Csodaszép, hegyekkel, erdőkkel tarkított vidéken éltek nem messze a nagy folyótól. Mindenük megvolt itt amire csak egy kenguru család vágyhat és nagy boldogságban éltek. A kenguru csemeték vidáman játszottak és nem is sejtették, hogy bizony a következő napok igen csak bővelkedni fognak izgalmakban. Egy késő délután elerdt az eső.  Csak esett és esett és esett megállíthatatlanul. Eltelt egy nap, két nap, három nap és csak nem akart abbamaradni. A kis család az otthonában húzta meg magát és bíztak benne, hogy hamarosan csak kisüt vègre a nap.   Àm nem így lett és a nagy folyó ami nem messze a házuktól hömpölygött egyre csak duzzadt és duzzadt és végül kiöntött medréből.   A víz szétáradt a környező területeken, földeken és végül elérte a kenguru család otthonát is. Sietve ugrándoztak ki a kis házukból és igyekeztek biztonságos helyre menekülni ahová már nem ért el a víz. Csodával határos módon nem esett semmi bajuk és néhány ór

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy gazda és annak volt egy birkanyája. Fent èltek a hegyek között ìgy a bárányok minden nap a csodásan zöldellő domboldalakon eszegettèk a ropogós friss zöld füvet és a fensèges illatú gyógynövényeket. A tavasz vège felè annak rendje ès módja szerint sorba születtek a nyàjban a kis bárányok.  A gazda és a gazdasszony legnagyobb meglepetésére ebben az esztendőben az egyik kis bárány gyapja fekete színű lett.  Bizony csodálkoztak is nagyon. Sok-sok éve már, hogy birkatartásból éltek, de ilyet még nem láttak korábban.  Nagy volt a meglepődés a bárányok között is. Nem tudták mire vélni ezt a furcsaságot, ìgy nem is igazàn èrtettèk, hogy mit kezdjenek vele. Teljesen idegen volt szàmukra.  Ahogy a kis fekete bárány nőt, nődögèlt egyre többet piszkálták, csúfolták őt a többi bárányok csupán azért, mert más volt mint ők.  Egy kicsit mèg féltek is tőle, hiszen ha valaki másképpen néz ki mint amit megszoktunk akkor bizony hajlamosak vagyunk mi emberek is

Ősz volt, a fák már felöltötték aranyszínű ruháikat. Esteledett és a tanyán a gazda beterelte a jószágokat az istállóba ami elég nagy volt ahhoz, hogy a sok kis állat elférjen benne. Voltak itt szamarak, bárányok, tyúkok, libák, kecskék, tehenek és őrzőik a kutyusok is akik szívesen aludtak mellettük a jó meleg istállóban. Miután mindannyian elfogyasztották a nekik szánt eleséget kellemesen elfáradva nyugovóra tértek. Bori a fiatal kis bocika fáradtan és boldogan bújt édesanyjához ès miközben hallgatta szívverését mély álomba szenderült. Nem telt bele pár óra és Bori megébredt.   Furcsa zajra lett figyelmes mely az istállón kívülről jött. Percek teltek el és a különös zajok csak nem akartak megszűnni. Bori egyre éberebb és kíváncsibb lett. Bár tudta, hogy az istállóban édesanyja mellett biztonságban van de egyre inkább nőtt benne a kíváncsiság.  -Vajon mi lehet ez a furcsa zaj? - kérdezte magától, miközben egyre türelmetlenebbül hallgatta. Mióta megszületett erre a világra mindig is na

Élt egyszer egy süncsalád egy hegyekkel, dombokkal tarkított vidéken ahol minden megfelelő volt ahhoz, hogy jól elboldoguljanak.  A sűrű növènyzet tökèletes búvóhelyeket biztosìtott a sünik szàmàra. Közeledett a tél és a család az ősz folyamán elkészített téli fészkébe költözött. Előtte jól megtöltötték a pocakjukat mindenféle finomsággal, hogy ne éhezzenek a hosszú alvás alatt Miután àtalusszák a dermesztő téli hideget és az első melegedő tavaszi napsugárral felébrednek már ismét lesz mit enniük. A fészekben az anyuka maga köré gyűjtötte apró kis csemetéit és nem sokkal ezutàn mèly àlomba szenderültek. Ám ezen a télen valami szokatlan dolog történt. Az egyik kis süncsemete felébredt! Àlmosan pislogva nézett körbe ès látta, hogy anyukája és testvéreit még békésen szundikál nak. Próbálta őket felébreszteni de nem járt sikerrel. Nem értette, hogy akkor ő vajon miért is kelt fel? Elmèlkedett ezen egy darabig de vègül aztàn kényelmesen visszakuporodott anyukája mellé és igyekezett ismét el

Èlt egyszer, valamikor régen a kerek erdő mélyén egy nagyon de nagyon ügyes favágó. Az járta róla, hogy nem teremtett az Isten még egy olyan fát amit ne tudott volna kivágni. Egy nap hírét vette, hogy kétnapi járóföldre az ő házától van egy kis falu aminek a szélén áll egy fa már emberemlékezet óta, de ami már olyan hatalmas, hogy a tetejéig is alig lát fel az ember.  A falu lakói attól tartottak, hogyha a fa egy nagyobb szélben kicsavarodik akkor bizony a házikóikra dőlhet. Üzentek hát a kerekerdő legkiválóbb favágójának, hogy legyen kedves eljönni hozzájuk és vágja ki azt a faóriást.  A favágó megkapván a hírt neki is indult a gyalog útnak és ment is két egész napon át. Útközben azon gondolkodott, hogy vajon hogy fognak csodálkozni és hálálkodni neki az ott lakók, hogy milyen gyorsan és ügyesen vágja ki azt a hatalmasra nőtt óriást.  Már érezte magában a büszkeséget, ami ekkor el fogja tölteni, hiszen nincs az a fa kerek e világon ami kifogna őrajta.  -Mit nekem ez a fa! - mondta kis